#8
2010. ápr. 24. 14:50 - írta JuLiLikeSziasztok!
Rettenetesen sajnálom, hogy eddig nem volt rész, de most megpróbálok a vizsgák után minden erőmmel belefogni az írásba. Addig is itt van ez a kis vérszegény rész. :D De remélem most ezzel beéritek. Ha nem, hát ne pártoljatok el a blogomtól, ígérem, vizsgák után, vagyis jövőhét szerdától jönnek a részek folyamatosan.
Mindegy, így is sokat szövegeltem.
Jó olvasást:
By JuLiLike
---------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy ideig ott álltunk Tommal a bejárati ajtó elött. Boldog voltam. Amikor valahogy elengedtük egymást, Tom megszólalt.
- Mennem kell, holnap beszélünk. Légy jó! – búcsúzott, és egy puszit lehelt a homlokomra.
Nem értettem, hogy mi ez a hirtelen távozás, de hamar elfelejtettem ezt, mivel órákat kellett tartanom Abbey-nek.
***
- Nem, Abbey, nem sol-t kell leütnöd, hanem fa-t. Min jár az eszed? Gyerünk, és figyelj az első hangra! Számolj!
Egy óra intenzív gyakorlás után, Abbey végre megértette hogy kell zongorázzon. Legalábbis ezt a kis négy soros etüdöt megértette.
***
Este miután lefürötdtem, leáttam gépzeni. Bekapcsoltam a Yahoo Messengeremet.
LitTlE GiRL: Cső csajszi!
SoPhie American Idiot: Alex!
LitTlE GiRL: Milyen Németország?
SoPhie American Idiot: Izgalmas! :P
LitTlE GiRL: mesélj! :P
SoPhie American Idiot: Egyetlen hét alatt megismertem Tom és Bill Kaulitz-ot, rájöttem, hogy szeretem Tomot, rajtakaptam Nicole-al, az itteni legjobb baratnőmmel, és végül kibékültem Tommal :X
LitTlE GiRL: Hűű, de izgalmas életed van! :P
SoPhie American Idiot: S mesélj, otthon mi van?
LitTlE GiRL: Semmi külünös, megvagyunk.
SoPhie American Idiot: S veled mi hír?
LitTlE GiRL: semmi. Épp írtam ma egy dogát matekből.. Eyesy átállt egyetemi tanárrá... szal’ most ki kell bírjam ezt... MEGINT! 8-|
SoPhie American Idiot: Borzalom! Nálunk a tanárokkal baráti viszonyban vagyunk, Eyesy viszont mindig úgy gondolkozott, hogy ’te vagy a diák, én meg a tanár, le vagy szarva!’ Szal’...
LitTle GiRL: Jó neked. Na, megyek. Puszi. Vigyázz Tommal, macsó egy szíve van. :P
SoPhie American Idiot: Jól van! :P Te meg keress magadnak valami jó fiút! :P Puszi.
Ahogy kikapcsoltam a gépet, máris csörgött a telóm.
- Szia!
- Szia Sophie! – mondta egy nagyon kellemes hang.
- Hol vagy?
- Azt te ne kérdd számon! – ordított rám.
- Mi vaan?!
- Bocs, csak stressz. – mondta a hang.
- Ja, veszem észre. – válaszoltam.
- Mit csinálsz?
- Készülök aludni, Jézusom, Tom, mit csináljak ilyenkor?
- Hát, mondjuk átjöhetnél.
- Ilyenkor?
- Igen. – mondta hívogatón.
- Jól van. – Adtam meg magam.
- Gyere!
- Jövök!
- Várlak. Csók.
- Jövök. Puszi. – mondtam, átöltöztem, és már el is tűntem a sötét utcákon.
Köszönöm!!!
2010. ápr. 10. 12:34 - írta JuLiLike
Babsszi!! Nagyon szepen köszönöm!!!!!
Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2)a logót kirakom a blogomba.
3)a szabályzatot kirakom a blogomba.
4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7)betartom a szabályokat.
Ezt a díjat Babsszi-től kaptam: http://lovehurts.blogzona.hu/ (nézzetek be hozzá, remek sztorikat ir;) )
És akiket én díjaznék:
-meme115
-luvcsi
-xiderlady
-schmetterlingkatze
-Korinnah
-Csey
Nagyszerű írók vagytok!
Ui: Ne haragudjtok, hogy nem tudtam tegnapelőttre felrakni a 2. részt, most is a laptopomról írok, és a gépem elromlott, azon volt a rész. Nagyon sajnálom! :(
Uui: Megpróbálok minélhamarabb írni egy részt!
#7
2010. ápr. 8. 16:07 - írta JuLiLikeSziasztok!
Hna... igen. Elég soká lett meg az új rész, de igyekszem. Most végre van egy kis vakáció. Nálunk (Romániában) egy egész hét vakációt adnak. Csak hétfőn kell menni iskolába. És tudom, hogy nektek Szerdán már suli.. :( Ezért már elkezdtem írni a részt. És hogy kárpótóljalak benneteket, ma 2 rész lesz! :) Remélem örültök!
By JuLiLike
------------------------------------
Az éj édes dallama az álomba kergetett. Vártam Tom-ot. Túl jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, hogy meg fog keresni. Még hozzá ma. Nem mentem be az egyetemre, hogy direkt húzzam az idegeit. Úgy ahogy tegnap ő nekem. Most valaki csenget, remélem ő az. Nem hiszem, hogy meg fogok bocsátani neki. De meglátom, hogy mivel áll elő.
Sok puszi,
Drága bloggerinátok: Sophieka.
Metem, hogy ajtót nyissak. Amikor már elég durván kezdtek el csengetni, akkor valahogy megmozdultam... lementem a lépcsőn, és csigalassan kinyitottam az ajtót. Egy ideig csak bámultunk egymásra. Senki nem szólt egy szót se. Én, mert meglepődtem, és ő neki meg valószínüleg egy hang sem jött ki a torkán. Mert velem szemben nem Tom állt.
- Nos... szia - törtem meg a csendet.
- Sophie, ez nem az aminek látszott.
- Helen! Én nem járok Tommal, ne érdekeljen az én véleményem! Szabad a pálya nála. Csak egy régi... barátja vagyok. Bocsi, hogy tegnap megzavartalak titeket.
- Sophie, ha beengedsz, akkor elmagyarázom, hogy miért vagyok itt.
- Helen, a legjobb barátnőm vagy, persze, hogy beengedlek!
Bent:
- Kérsz egy Ice Tea-t? Otthon mindig van – kínáltam meg.
- Az jól esne, köszi.
Bementem a konyhába, és elkészítettem egy Ice Tea-t egy egy kávét. Majd kimentem a nappaliba, elébe raktam az Ice Tea-t, magam elé meg a kávét. Mert már előre tudtam, hogy ki fog fárasztani. Intettem a szememmel, hogy mondja nyugodtan.
- Szóval... az úgy volt, hogy megismerkedtem Tommal, aki...
- Itt van – fejezte be a mondatot Tom.
- TE MEG HOGY JÖTTÉL BE?! – kérdeztük egyszerre Helennel.
- Micsoda isteni fogadtatás! - mondta vigyorogva Tom.
- Ohh Istenem! Ez kellett nekem! Jobb lesz, ha mindkettő most elmegy!
- De meg kell hallgatnod! – mondták egyszerre.
Én megfordultam, és a lépcső felé mentem, miközben feléjük fordúltam:
- Inkább először hallgassátok meg egymást, addig én lefürdök, meg ha haza mentek, nekem az se baj.
Felmentem a szobámba, és csalódottan a plafont néztem.
- Istenem, miért nehezítik meg!
*Tom és Helen*
- Tom, miért jöttél ide?
- Ugyanezt kérdezhetném én is – mondta a fiú.
- De Tom! Nem látod, hogy te csak nyomorúságot hozol rá?!
- Nem, nem lehet! Nem veszíthetem el Sophiet!
- De már elveszítetted abban a pillanatban, amikor meglátott bennünket! És nem csak te veszítetted el a szerelmedet, hanem én is az igaz barátnőmet! Mi lenne ha nem csak dumálnánk, hanem fel mennénk hozzá, és megbeszélnénk ezt vele?
- Igazad van, gyerünk!
*Sophie*
Halk kopogást hallottam.
- Sophie. Légyszi halgass végig - mondta Tom.
- Na. Hallgatlak.
- Sajnálom, amit láttál, de miért érdekel? Nem járunk.
- Igazad van Tom. Nem kéne kiakadjak. Bocsi. Akkor máris mehetsz.
- De Tom még szeretne valamit mondani – kezdett bele Helen, majd kiment.
- Szeretném, ha nem csak barátok lennénk. Tudom, hogy elszúrtam, ne haragudj. Nem tudom nekem megmagyarázni, hogy miért nem kerestelek, mert még magam sem tudom.
- Tom, haggy békén ezzel a dumával, mindenkinek ezt mondod. Most meg köszi, hogy elmagyaráztad, szia.
- De Sophie, egy valamit magyarázz meg: miért változtattál nevet?
- Mert... örökbefogadtak.
- Mi?! Sophie, miért nem mondtad? - jött oda, és megölelt, de én kibújtam az öleléséből.
- Tom! Légyszives menj el! Nem látod, hogy csak rosszat hozol rám?! Hagyj, inkább. Szia Tom.
- De...
- Szia Tom!!
- De Sophie, miért baj, hogy nem kerestelek? Az nem olyan, mintha megkértem volna a kezed, és úgy nem kerestelek volna.
- Tom, igazad van mindenben, és most elmehetsz. A gyerekek is szerintem most jobban örülnének, ha elmennél, hallják az egészet. Csak a frászt hozod rájuk.
- Sophie! Figyelj, sajnálom.
- Jól van Tom, hányszor mondtad már ezt egy lánynak? Kitalálom: 1000x. Én is csak egy vagyok a sok közül. És ahogy az előbb is mondtam: szia Tom.
- Jól van Sophie, gondolkodj el ezen - mondta, majd kiment.
Tom... csak egy a sok közül... és... mégis, nem éri meg róla gondolkodni. De hiszen... mit teszek?! Ő itt könyörög nekem, én meg csak úgy elitélem. Ha akarná, akkor övé lenne az egész csaj a fanclub-ból. Utána kell mennem.
Tom még az ajtóig sem ért el.
- Tom! Állj meg! – itt kérdőn pillantott rám, én meg az ölébe ugrottam, és a fülébe súgtam - Hagyjuk a francba a múltat!
#6
2010. márc. 25. 11:28 - írta JuLiLike*Bill és Tom*
- Sophie nagyon mérges - jegyezte meg Bill.
- Jó... de neki mért kellett nevet változtatnia? – kérdezte Tom.
- Ne tőlem kérdezd! Mi volt azelőtt a neve? – kérdezte Bill.
- Sophie Wilson. Nem tudtam, hogy honnan olyan ismerős.
- És mi történt köztetek?
- Egyéjszakás kaland – mondta szomorúan Tom.
- És? Mert egy ennyiért nem szokott annyira gyűlölni egy csaj.
- És megígértem neki, hogy keresni fogom, és majd egy pár leszünk, de el kell mennem a túrnéra.
- És nem tartottad be. Sikeresen. Mert most mindkettőnket gyűlöl.
- Tudom – modta Tom, lehajtva a fejét, majd felment a szobájába.
*Sophie*
Csak sírtam, és sírtam. Szomorú voltam. Pedig dühös akartam lenni. És haragudni akartam. De nem tudtam. El akartam felejteni. De nagyon. És mégsem tudtam. Marie jött be:
- Sophie, valami baj van?—kérdezte.
- Nem, mindjárt összeszedem magam.
- Nem kell! Inkább beszéld ki magadból. Hiszen mostantól olyan vagy, mint egy családtag.
- Köszönöm.
- Szóval, mi bánt?
Elmeséltem neki elejétől végéig. Marie csak ennyit tett hozzá:
- Csináld azt, amit a szíved diktál-majd kiment.
Másnap:
Elhatároztam, hogy odamegyek Tomhoz, és tisztázunk mindent. De nem jött be a suliba. Legalábbis a közös óránkra nem, ami a kémia volt. Egyszercsak Bill jött velem szembe.
- Bill! Hol van Tom?
- Nincs bent.
- Jójó, de akkor hol van?
- Otthon, hol legyen, az ég szerelmére!
- Jó na!
Én meg csak szapora léptekkel mentem ki a kapun, Bill meg utánam.
- Hova mész?
- Tomhoz.
- Tehát megbocsátasz?
- Csak tisztázni akarom a helyzetet.
- Várj már meg!
- Nem!
- De legalább tudod, hogy hová kell menni?
- Nem, de megtalálom. Bizonyára az lesz, amelyiken grafityvel rá van írva, hogy mekkoraseggfej vagyok, bocsáss meg Sophie, by Tom.
- Ööö... – de Bill nem jutott szóhoz.
- Ez az?
- I-ig... vagyis nem!
- Vagyis ez az!
- Nem!
- De!
- Várj! Nem törhetsz csak úgy be a házunkba!
- Nem? Na akkor figylej.
Egyenesen bementem a házba, egyenesen Tom szobájába... legalábbis ami szerintem Tom szobája volt. Berontottam, és nagyon meglepődtem. Szóhoz sem tudtam jutni. Bill elkapta a kezemet, és kihúzott a szobából, majd hozzátette, hogy bocs erre Tom nekidobta a párnát.
Bevitt a szobájába, az ölébe ültetett, és közben simogatta a hátam. Én meg csak szipogtam. És hagytam, hogy a rossz gondolatok az álomba sodorjanak.
Bementem a szobába, Tom meg ott feküdt. De nem egyedül. Vele volt egy csaj, elég ismerős arc. Mellette feküdt. És nem csak barátok voltak. Ez biztos.
- Áááááá!
- Nyugi! Itt vagyok!
- Mi... hol vagyok?
- Itt vagyok! Ki ordít? – kérdezte Tom. – Ja... csak te vagy az.
Minden egyes szava olyan volt mint egy kés számomra. A lelkembe döfte. „Csak te vagy az.” Csak én... és miatta jöttem. Szánalmat, gyűlöletet és szerelmet érzek iránta. Undorító. És mégis édes.
- Igen, én vagyok az! És miattad jöttem! De te nagyon mással vagy elfoglalva! Csak beszélni akartam veled! És erre te! Mit csinálsz? TÖNKRETESZEL! Másodszorra! Elegem van belőled, Tom Kaulitz! Érted?! Haggyatok csak menni, és ne szóljatok többet egy szót se hozzám!
- Sophie, én... - próbálta Tom elmondani amit akart, de én közbe vágtam.
- Ne nehezítsd meg!
És csak kimentem, könnyeimmel küzködve...
#5
2010. márc. 20. 19:22 - írta JuLiLikeMiután kiment, úgy elkezdtem bőgni, hogy na. De nem értettem miért vagyok ilyen gyenge. És azt sem, hogy miért érdekel. Hiszen annyira undorodom tőlük... vagy mégsem? Gondolkodásomat Marie zavarta meg.
- Sophie, megbeszélhetjük a részleteket?
- Persze.
Kimentünk, ott volt Ben, Abbey és Brigitte. Végül én és Marie is leültünk.
- Szóval -kezdtem bele a mondókámba – kérek egy példányt Abbey és Brigitte iskolai órarendjéről.
- Máris hozom – mondta a két lány egyszerre.
Behozták, majd kezembe nyomták. Én tanulmányozni kezdtem az Abbeyét.
|
Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek |
|
Német
Matek
Zene
Vallás
Földrajz |
|
|
Biológia
Történelem
Angol
Fizika
Mértan |
|
Matek
Torna
Tánc
Természetismeret
Nyelvtan |
|
Fogalmazás
Algebra
Erkölcstan
Francia
Kémia |
|
Torna
Német
Francia
Angol
Matek |
- Szóval minden nap 1-ig van Abbey.
- Igen.
- És a kicsi? – kérdeztem
- Ő 12- ig minden nap.
- Az jó. Akkor megadom az én órarendemet.
Bementem a szobámba és kihoztam az egyik pédányt az órarendemről. Épp csuktam volna be az ajtót magam után, amikor meghallottam a telómat szólni.
Így szólt: http://www.youtube.com/watch?v=GrCDdm2yjXY&feature=related
Énekelni kezdtem a szöveget keresve a telómat:
Do you know the enemy?
Do you know your enemy?
Well gotta know the enemy, Woah eh.
Végül megtaláltam.
- Igen? Sophie May.
- Szia, Bill vagyok.
- Miért hívsz fel egy kúrvát? Egyáltalán honnan van meg a teló számom?
- Üzenőfal. És nem úgy értettem, hogy kúrva vagy, hanem...
- Nem?! Jaj de kedves, most jön és azt mondja, hogy nem kúrvázott le. Szerinted mit jelent az a mondat, hogy: „Aki egy idegennek viszonozza a csókját az valmilyen értelemben kúrva”?
- Hallgass meg!
- Azt már délután megtettem.
- De kérlek. Úgy értettem, hogy aki egy IDEGENNEK viszonozza a csókját, az kúrva. De tudtommal te már ismerted Tomot, nem?
- Ezt... ezt... honnan tudod?
- Figyelj, mi ikrek vagyunk, mindent elmondunk egymásnak.
Erre aztán letettem. Mit képzel? Most fog faggatni a múltamról? És csak hallgattam, ahogy szól a telóm, és halkan énekeltem, hogy „Do you know the enemy?” És potyogtak a könnyeim. Felidéztem a múlt emlékeit.
- Sophie, jössz már?!
- Igen!
Megmutattam az órarendem. Én bezzeg minden nap 4-ig voltam. Ez nem ér! :P
- Figyelj Marie, jó lesz úgy, hogy Abbeyt veszem keddenként 6-7-ig zongora, és 7-től 8-ig ének, és Brigitte-et pénteken 6-tól 7-ig zongora és 7-től 8-ig ének, szombaton meg 12-től 2-ig mindkettőt zongorából, és 5-től 7-ig ének mindkettő?
- Nem lesz kicsit sok ez nektek? – kérdezte Marie a gyerekektől.
- Ha lehet, akkor először kezdjük velem csak a hétköznapot zongorából és énekből hétköznap és szombat? – így Abbey.
- És engem úgy, hogy hétköznap ének és zongora hétköznap és szombat? – így Brigitte.
- De lehet így is. Akkor jön szombaton Abbey énekből 12-től 1-ig és Brigitte zongorából szombaton 1-től 2-ig és a hétköznapok.
- Jó lesz így – mondta immár Ben.
- Akkor meg is beszéltük.
- Jó, megyünk tanulni – mondták a csajok.
- Ami azt illeti, én is – mondtam.
Én bementem a szobámba, és felírtam magamnak az órákat. Majd berendezkedtem teljesen. Elég nagy szoba volt: http://www.interdeco.hu/kepek/tipusok/London/index_nagy.jpg
És nem tudom elhinni, hogy még azóta is zúgja a telóm egyfolytába, hogy „Do You Know The Enemy?” Megnéztem és Billtől eddig 54 nem fogadott hívás. Majd ha megint hív felveszem. És hívott is.
- Mi kell már? – kérdeztem
- Figyelj. Nem akarlak idegesíteni, de sajnálom – hallottam Tom hangját.
- Mit sajnálsz?! Hogy csak egy éjszakás kaland voltam? És hogy a végén el kellett vetessek egy életet, mert 15 éves voltam?! Na azt sajnálhatod, nem ér semmit!
- De...
- Semmi de! Idegesítő vagy! Egy senkiházi! Undorító!!!
Erre mostmár ő tette le. Jött Tom, megbántottam. De nem érdekel. Ő egy senki.
Megint hívott Bill. És felvettem.
- Sajnálom amit Tom mondott.
- Nem ér semmi a sajnálatod! Még a Tomé sem! Az semmit sem fog jóvá tenni!
- Jó... – ezzel letette.
#4
2010. márc. 12. 16:55 - írta JuLiLikeErre mondják, hogy megmentett a csengő... ugyanis becsengettek. Ezt megúsztam.
*Bent, első óra*:
Bejön a tanár. Elég szimpi arc, de ahogy elkezdett beszélni már más véleményem volt róla.
- Sziasztok! Én leszek az oszitok! A nevem Greta Schnabel. Szóval vegyük sorba. Bemutatkozás.
Sokan mutatkoztam már be. Most jönnek a Kaulitzok.
Tom:
- Cső... ööö.. Tom vagyok, de már ismertek - itt nagy sikítás.- Van egy bandám, a Tokio Hotel... ööö... Bill te jössz!
Azon gondolkodtam, hogy vajon mért először Tom, és mért nem Bill? A B van előbb az ABC-ben, nem? Vagy ezeknél az idiótáknál másképp van az ABC?
Bill:
- Hello... Tom öccse vagyok, Bill. Én énekes vagyok a TH-ban. Tom meg gitáros... Na ennyi, bye-bye baby, baby goodbye!
Mi ilyen vicces ezen? "Bye-bye baby, baby goodbye" haha, meghalok! Mekkora balf.aszok!
Utánuk én:
- Hello, Sophie May vagyok, Amerikából jöttem. Nekem nincs bandám, de énekesnőnek készülök. Szóval, ennyi kb.
Úgy gondoltam, hogy én voltam az egyetlen, aki nem pillantott volna egész végig az ikrekre. És nem ööö-tem. Mindenki úgy odavan értük. Hajjaj, hallottam egyet s mást róluk.
Szüneten jön Tom, behúz a raktárba.
- Ide figyelj, ha sikítasz... Mindegy, lényeg, hogy nem akarok rosszat. Csak nyugi. Csak annyit szerettem volna, hogy... - de nem fejezte be, inkább megcsókolt. A csókja ezerszer jobb volt, mint hittem. Én is viszonoztam. Már odáig jutottunk hogy leveszi a pulcsimat.
- TE IDIÓTA! ENGEDJ EL! MIT KÉPZELSZ!
Lekentem neki egy pofot, majd elmentem. Mekkora idióta! Elegem van! A többi óra is bemutatkozás volt meg ilyesmik, megismertük a tanárjainkat. Tom egyfolytába nézett. Én meg tettem a hülyét, hogy nem látom. Bill is úgy nézett. Nem érdekelnek, rohadjanak meg!
Haza mentem. Egyszer csak kopognak az ajtón.
- Igen?
- Sophie, Bill vagyok, bejöhetek? Marie néni engedett be!
- Mért nem hagysz békén? Nem elég, hogy osztályátrsak vagyunk?
- Bejöhetek?
- Gyere!
Zavartan állt ott mellettem.
- Mi történt? Mit csinált Tom?
- Honnan tudod, hogy egyáltalán csinált valamit? - kérdeztem vissza.
- Meg akart fektetni? - kérdezte
Én meg csak szipogtam ott mellette, ő meg folyton simogatta a hátam. Megnyugtató volt. Talán mégsem olyan full idiot mint a bátja?
- Nem akarok az egyik kalandja lenni, egyáltalán nem akarom őt látni! Igaz, hogy viszonoztam a csókját, de komolyan nem érdekel! Egyszerűen csak jött! Kész - mondtam.
- Figyelj... aki egy ismeretlennek viszonozza a csókját... az valamilyen értelemben... kúrva.
Egy pillantás alatt szertefoszlott minden reményem, hogy jobb lenne mint a bátja.
- Kifelé! Most!!!
Ő meg csak kiment.
#3
2010. márc. 10. 20:36 - írta JuLiLike
- Úristen! - mondtam ledermedten
- Mi a baj Sophie? - kérdezte a nő.
- Téged Abbey-nek hívnak, igaz? - kérdeztem a nagyobbiktól.
- Igen... De honnan tudod? - kérdezte.
- Ne mondd már, minden újság rólad ír! "Abbey Meyerbeer a csodálatos hangú énekes..." - mondtam.
- Igen... megpróbálkoztam a Britain got talenttel. Csak sajnos kiestem az elődöntőben - mondta.
- Na akkor hajrá! Belekezdünk nagyon az éneklésbe! És nem tágítok! - mondtam szigorúan, legalábbis az akart lenni, de végül mindketten kacagni kezdtünk.
- Na jó... a kicsi neve Brigitte, az én nevem Marie, a férjem meg Ben - mondta Marie.
- Örülök.
- Na mehetünk is... a koncsink 7 személyes. Szóval bárki belefér. Előre szeretném megtudni hogy hogyan lesznek az órák.
- Ez csakis a gyermekek és az én órarendemtől függ. Holnap meglátjuk. De holnap megbeszéljük ezeket. Most elég fáradt vagyok, ha nem baj.
- Jó, persze, akkor hazamegyünk, ott megmutatjuk a szobát, és lehet is aludni.
- Jó, köszönöm.
Az uton a kicsi Brigittevel beszélgettem. Holnap első nap egyetem. Várom már.
Reggel:
Felébredtem, minden oké, gyerekek is minden oké. Abbey 15 éves, Brigitte meg 12. Jó ízlésük van az első napra... nekem is mondjuk. (Rakok képet)
Ahogy betértem a kapun, beleütköztem valakibe. Rasztahajú volt, magasabb nálam.
- Ohh, bocsánat, nem figyeltem - mondtam miközben felszedtem a cuccaimat a földről.
- Nem, én bocsánat. Új vagy? - kérdezte.
- Igen. A nevem Sophie, Amerikai vagyok.
- Én meg Tom. De biztos hallottál rólam.
- Nem hiszem...
- Mii?! Na Wow... olyan se volt még, hogy ne ismerjenek - mondta meglepődve.
- Miért? Mi vagy te, valami szupersztár? - mondtam gúnyosan.
- Olyasmi... eltaláltad.
- Csak nem... Tom Kaulitz... a TH-ból? - mondtam dadgova.
- Na és most kezdődik a körülrajongás... - mondta fintorogva.
- Neeem... inkább a kritikák...
- Mi?!
- Áh, semmi. Megyek.
- Egyáltalánm tudod, hogy hová kell menned? Melyik osztályba jársz?
- A papír szerint a 123. terembe lesznek az óráim.
- Akkor... osztálytársak leszünk.
- Na ja...
- De most komolyan, nem kérsz semmilyen aláírást? Se semmi? Még annyit se mondasz, hogy jó a banda?
- Hazudnék...
Majd elmentem. Ő meg csak bámult. Na ez a gyerek nem tetszik. Annyit gondolkodtam, hogy nekimentem egy másiknak.
- Ohh, bocsi, gondolkodtam...
- A bátyámon - mondta
- Te Bill Kaulitz vagy, ugye? - kérdeztem
- Jah... és nem tetszik hogy kritizálsz!
- Én tudok énekelni! Amúgy meg, Sophie vagyok, nem szeretnék összveszni az első napon, bocsi. De majd máskorra hagyhatjuk - mondtam, amdj elmentem. Ő is csak bámult.
*Bill és Tom*
- Ez a csaj nem semmi... - mondta Bill
- Ja... iszonyú jól néz ki! - mondta Tom
- Ne légy már ilyen! Ez komolyan most az egyszer úgy érzem normális... egy lány nem rajong körül minket és az ő. Tudom, hogy most haradugnom kéne, de most valahogy jól érzem magam. Nagyon.
*Vissza Sophie-hoz*
Láttam, hogy Tom jön felém, és mögötte Bill. Mit akarhatnak?
#2
2010. febr. 11. 18:20 - írta JuLiLike- Anyaaaa! - kiabáltam.
- Igen kicsim? Mi a baj? - kérdezte.
- Hova raktad a hajvasalómat? - kérdeztem.
- Én nem jártam vele - mondta.
- De akkor mégis... - de nem folytattam, mert elakadt a lélegzetem.
A konyhában egy férfi ült. Egy fiú inkább, kb egyidős velem. A fiú csak mosolygott.
- Nick! - ugrottam a nyakába.
- Hé cicus, a hajvasalódat keresed? - kérdezte, és közben felemelte a kezében lévő tárgyat.
- Hogy kerülsz te ide? - kérdeztem.
- Holnap megy el a világ legjobb csaja... kihagynám? Kinézed ezt belőlem? - kérdezte aranyosan.
- És engem kihagysz...? - kérdezte egy másik hang.
- Joe! - ugrottam mostmár az ő nyakába.
- Khm khm - hallom a hátam mögül.
- Kevin! - ugrottam mostmár az ő nyakába.
- Hééé... és velem mi lesz? - kérdezte még egy hang.
- Áááá! Mind a négy Jonas! Hogy s mint fiúk? - kérdeztem
- Hát... képzeld. Megismerkedtem egy tuti csajjal 15 éves koromban, zene órán. Nagyon megtetszett, és bemutattam a családomnak. Azóta is együtt lógunk, független attól, hogy majdnem mindenki utálja - mondta cukin Nick.
Még elbeszélegüttünk, majd búcsúztunk :( Mert sajnos kellett menjenek :(
Másnap reggel:
Könnyes búcsút vettem a szüleimtől, majd repülőre szálltam. 3 óra repülés után megérkeztem. És kerestem a Sophia táblát. Egyszer csak megtaláltam.
Egy mosolygós, 2 gyerekes családot láttam meg. Na ők azok, akiket majd zongorázni és énekelni kell tanítsak. Az egyik nagyon szép volt, a másik is, de a nagyobbik gyönyörű.
- Szia! Te vagy Sophie, ugye? - kérdezte a nő mosolygva.
- Igen, asszonyom. Köszönöm hogy tegez - mondtam
- Te is tegezzél mindenkit nyugodtan - mondta még mindig mosolyogva.
És akkor eszembe jutott...
#1
2010. febr. 1. 0:00 - írta JuLiLikeSziasztok!
Sophie vagyok, 19 éves. Nem rég éretségíztem, mindjárt kezdem az egyetemet. Na igen... 2010.augusztus.24. van. Annak ellenére, hogy Amerikai vagyok, inkább Berlinbe jöttem egyetemre. A Humbold egyetemre fogok járni. Húúh... már várom az első napot. Már szereztem Berlinben lakást. Apám multi-milliomos. Egy cége van. Anyám meg háziasszony. Én meg... nos, énekesnőnek készülök. Már 15 éves koromtól járok énektanárhoz. De még nem fedeztek fel. Nincsen testvérem. Sajnos. Egyke vagyok. Igazából, csak az Amerikai sztárokat bírom. Egyszer meghallgattam a Tokio Hotelt... hányinger! Mondjuk akkor nekem nagyon tetszett Tom, de belenyugodtam, hogy sosem lesz az enyém.
A gyermekkorom: Nem volt gondom. Mindenem megvolt. Akárhányszor pénzt kértem, megkaptam. Akármit kértem, megkaptam. Én voltam úgymond "az osztály cicababája". Mindig belém volt zúgva minden fiú, választhattam volna akármelyiket. Mindig minden népszerűbb lány velem lógott. Még a pár évvel idősebb fiúk és lányok velem lógtak, de én nem szerettem nagyon. Egy idő után lekoptattam, és akkor elkezdtek utálni. De én valahogy örültem. Már nem lógtak rajtam, és megkönyebbültem.
Zene: Először a Rock-ot szerettem. Prodigy. Az volt a kedvencem. Simple Plan. Greenday. Utána a Pop-ot. Lady GaGa és Britney Spears. Michael Jackson. És minden. Most pedig mindekettő. Hip-hop-ot is bírom. Meg a rap-et is. Minden zeneműfaj az én kedvencem. De én Pop-ot szeretnék énekelni majd.
Ennyit rólam. A legjobb barátnőm Olaszországi. Én is voltam ott. Római igazából. Nagyon jó barátnőm. :)
Ennyit erről.
Na sziasztok!
U.i.: Csak ha jönnek kommentek, akkor lesz 1. rész.
